KOMPETENCIA
A kompetencia sok mindenből áll. Szakmai felkészültség, nyelvitudás, rugalmasság, stressztűrő képesség, végzettség és még sorolhatnánk. De nézzük mire lesz szükséged ahhoz hogy a hajón dolgozhass.
RUGALMASSÁG
Egy nap a hajón olyan tartalmas mint a szárazföldön három. Az első dolog amit észre fogsz venni az eltelt órák után, hogy olyan mintha már napok óta ott lennél. Annyi új addig nem ismert és megnemélt impulzus fog érni hogy az időérzéked teljesen felborul majd. Persze nem kell megijedni. Nem azt mondjuk hogy olyan lassan fog menni az idő hogy azt fogod érezni még egy év van hátra a szerződésedből. Csupán a megszokottnál tartalmasabbak lesznek a mindennapjaid amihez hamar alkalmazkodik majd az agyad.
A hajón minden nap más hiszen minden nap más helyen kelsz majd fel. Egyik nap még a Maldív szigeteken keltél a másik nap pedig már Vietnám terül el a szemed előtt. Ez egyben izgalmas és egyben rugalmasságot igénylő tényező. Hiszen gyakran a kikötési intervallumhoz kötik a dolgozók mindennapjait. Tehát lesz olyan hogy egyik nap reggel 10 től dolgozol majd délig, de lesz majd olyan nap hogy reggel 8:00-tól 10:00-ig. Ezt majd az ottani és aktuális MANAGEMANT fogja eldönteni.
A napi teendőidet össze kell majd tudnod egyeztetni a munkáddal. Minden napod máshogy fog telni. Ez természetesen nem azt jelenti hogy nem lesz rendszer az életedben, hanem azt hogy minden nap új ütemtervhez kell majd alkalmazkodnod.
STRESSZ
A hajón gyakran vannak olyan szituációk amelyek strsszesek. Ezek általában reklamációkból fakadnak vagy az adott főnököd lelki állapotán. Fontos hogy minden helyzetben higgadtan tudj viselkedni hiszen ha te lennél egy vendég számodra is megnyugtatóbb lenne ha az ott dolgozó alkalmazott egy esetleges stresszes szituációban higgadtan tud veled kommunikálni.
Gyakran előfordul hogy a főnököd a te tudásod szerint nem a legjobb módon végzi a munkáját. Ezt ha szóvá teszed sajnos nem sokat tudsz elérni. Úgy kell tálalnod az észrevételeidet hogy az ne szúrja a fölötted álló személyek egóját. Hiszen milyen főnök viseli el ha az alkalmazottja okosabb nála.
SIMULÉKONYSÁG
A CREW általában nemzetiségben nagyon vegyes. Rengeteg Indiai, Indonéz, Filippínó vagy más európai lesz a munkatársad. Ahhoz hogy jól be tudj illeszkedni nem kell sok, csupán csupán egy barátságos hozzá állás. Amennyiben pozitívan viselkedsz, mosolyogsz, segítőkész vagy és ha nem tudsz valamit azt inkább megkérdezed vagy utána jársz, nagyon nagy örömmel fogadják. Főleg az Ázsiaiak szeretik látni ha egy Európai motivált a munkája iránt, hiszen ők jóval kevesebb fizetést kapnak ugyan azért a munkáért amit te végzel.
ÜGYESSÉG
Fontos hogy jó legyél abban amit csinálsz. Mindenki szívesebben dolgozik olyannal akivel könnyű vagy aki esetleg a keze alá tud dolgozni. A hajón ha dolgozol csapatban kell játszanod és fontos hogy segíts mindig a munkatársaidnak ha tudsz. Hamar fel tudod kelteni a főnököd és a kollegáid figyelmét azzal ha ügyes vagy, elszánt, és érdeklődő. Ha ezeken felül még ügyes vagy abban amit csinálsz egyenes utad van egy még jobb élet felé a hajón. Hiszen gyakran jutalmazzák a jobbakat DAY OFFal vagy kevesebb munkaórával. Ha nem is vagy biztos mindig abban amit csinálsz, mi azt tanácsoljuk csak csinálj úgy mint aki már ezer éve azt csinálja. Fontos a magabiztos fellépés és gyakori hogy az első napokban ezt el kell játszani.
NYITOTTSÁG
A hajón egy teljesen más élet fog majd fogadni mint amit megszoktál. Ez egy kis közösség lesz, ahol mindenki ismer mindenkit, vagy legalább már látta, vagy hallott a másikról. Itt az emberek még a klasszikus ismerkedési módszerral építenek ki kapcsolatot. Nincs szociális háló nincs kerülgetés. Az emberek nyitottak és ne lepődj majd meg ha szimplán hozzád szólnak majd és haverkodni akarnak veled. Semmi rossz szándék nincs a dologban egyszerűen ott így megy.
Fontos hogy te is nyitott legyél az új emberekre és kalandokra, Hiszen ezen fog múlni hogyan éled majd meg a mindennapjaidat. Engedd el az eddigi életed során felgyűlt gátlásaidat. Hiszen itt az lehetsz aki vagy. Senki nem ismert előtte. Mindenki az alapján fog megítélni ahogy ott megismert. Végre tiszta lappal kezdhetsz és eljuthatsz önmagadhoz akit végre más is megismerhet.
PROBLÉMAMEGOLDÓ KÉPESSÉG
Gyakran kerül az ember olyan szituációba egy hajón ahol egy adott problémát kell megoldani. Ezt legtöbbször a főnököd dolga lesz elintézni de gyakoriak az olyan kisebb szituációk amelyekben neked kell majd helyt állnod. Mi azt tanácsoljuk ha nem is tudsz valamit improvizálj és törekedj arra hogy megoldódjon a helyzet. Ezt a főnökeid is és a munkatársaid is jó szemmel fogják nézni. Így előbb utóbb hozzád fognak majd fordulni egy adott probléma megoldásával kapcsolatban és te leszel számukra a stabilitás.
HATÁROZOTTSÁG
A határozottság nagyon fontos egy óceánjáró hajón. Legyen szó a vendégekkel szembeni fellépésről vagy a kollegáiddal szembeniről. Gyakran a vendégek határozatlanok hiszen életükben először vannak egy ilyen óriási hajón, és gyakran segítségre szorulnak. Mindig legyél határozott hiszen ellenkező esetben te is úgy lennél nyugodt ha azt látnád és éreznéd hogy a legénység tudja mint csinál.
A kollegáiddal szemben is nagyon fontos a határozott fellépés, hiszen sokuk már évek óta vagy hónapok óta a cégnél dolgozik. Sokkal jobb ha határozottan hibázol mintha bizonytalanul. Ha határozottan követsz el hibát az úgy fog tűnni mintha csak éppen most hibáztál volna. Ha bizonytalanul akkor úgy fogsz tűnni mint aki nem ért ahhoz amit csinál. És mivel az ottani emberek nem ismerik a múltadat és a képességeidet, az alapján fognak megítélni amit ott látnak és tapasztalnak belőled.
AKARAT ERŐ
Ahhoz hogy kijuss egy óceánjáró hajóra dolgozni nem kell más csak elszántság és akarat erő. Hiszen a kijutáshoz szükséges procedúra egy hosszú folyamat amely néha vége láthatatlannak és problémásnak is tűnhet. Arról a tényről nem is beszélve, hogy valószínűleg egyre inkább tudatába kerülsz annak, hogy hónapokig leszel távol a szeretteidtől, és a barátaidtól. Ez ijesztő lehet elsőre, és meginoghat az akarat erőd. De nem szabad elfelejtened hogy ez egy természetes reakciója a szervezetednek ha a komfortzónád pereméhez érsz. Azon túl vannak az igazán jó dolgok. Akarnod kell mindent ami ezzel jár. A jót is, és az egyenlőre rossznak hitt rosszat is. Meg fogod látni majd minden amitől féltél az visszatekintve már csak egy kis apróságnak fog tűnni. Így fogod kitolni a szellemi és lelki képességeid határait. Akarj hajón dolgozni.
NYELVTUDÁS
A nyelvtudás természetesen egy elengedhetetlen kompetencia. Ugyanakkor láttunk már nem egy, nem kettő példát arra hogy olyan munkaerőt vett fel a cég, aki szinte alig beszélte a nyelvet. Ezek a személyek rendszerint viszont minden másban kiválóak voltak, és rendkívül talpra esettek. Így hamar felvették a tempót és pótolták heteken belül nyelvi hiányosságaikat. Ezt semmiképp nem szabad úgy venned hogy elég lesz majd ügyesen bólogatnod az interjún. Annak ellenére hogy köztünk is van olyan aki így nyert felvételt, ajánljuk a megfelelő felkészülést.
SZAKMAI FELKÉSZÜLTSÉG
A szakmai felkészültség természetesen nagyon fontos a felvételkor. Azt viszont tudnod kell hogy nem fognak utána nézni hogy te hol dolgoztál valójában. Természetesen ez csak a betanított munkakörökre vonatkozik de ha hiszel magadban és a képességeidben, jól elő tudod adni magad, illetve valóban megfelelsz majd az ottani elvárásoknak, akkor nem kell aggódnod a szakmai tudásod esetleges hiánya miatt. A komolyabb munkakörökhöz mint pl az irodai munkák, viszont feltétlenül szükséges a megfelelő szakmai háttér és felkészültség.
A hajón sokat fog számítani mennyire értesz majd ahhoz amit csinálsz. Ez alapján fognak rád feladatokat bízni, illetve ez alapján fognak besorolni. Ha jó vagy a szakmádban, arra hamar felfognak figyelni és jutalmazni fogják azt.